"Elefántok vonultak végig a fák alatt, hatalmas lábaik virágszirmokon tapostak. Nem kértem soha, hogy játssz velem, mert az én játékaimat úgysem érthetted volna meg sohasem. Aranyló teákon szűrtem át a szót, fölém egy nyári reggelen kismajom hajolt, megcsavarta az orrom, aztán kacagva elszaladt. Nem kértem soha, hogy mezítlábazz velem az elfeledett, göcsörtös ösvényeken, hogy mosolyogj, vagy nevess, hogy melegedj a napos köveken, vagy táncolj a fényekben. Csak akkor értettük egymást, mikor egymásra nevettünk, mikor egy pillanatra te is felültél arra az óriás körhintára és én csak lentről néztelek, és láttam, hogy élvezed, ahogy forog a föld veled. Mániám a forgás, ez a színkavalkád, az hogy van, hogy pörög, változik. A dallamok táncoló hangjai ahogy megülnek a virágkelyheken, vagy csiklandozzák a méheket. Nem kértelek soha, hogy kövess, hogy gyere velem, hogy kövessük együtt az elefántokat, ahogy mennek, csak mennek a virágszirmos ösvényeken."