- Vallj színt! rivallják. - Szivárvány... suttogom.
Mil's things
A reminder from smaller beings
- Nikita Gill
Unfortunate Coincidence by Dorothy Parker
By the time you swear you’re his,
Shivering and sighing,
And he vows his passion is
Infinite, undying—
Lady, make a note of this:
One of you is lying.
a story by Emma Rose Byham
"I'm independent, feeling free. I met someone who’s incredible. He’s older, he’s smart, and he treats me like a lady. He tells me that I’m beautiful, wise; he loves my outlook on life. I know I don’t have to think it but, hypothetically, if he hit me, I would leave him.
We connect on a level that’s hard to describe. He really gets me, he wants the same things in life. For the first time I feel completely understood. I’m feeling full of hope and excitement, he says he is too! He feels the same way as I do! It couldn’t possibly happen, not in a million years, but if a man hit me, I would leave him.
He says he loves me! That’s a bit quick. Wants to move in together? We’ve only been dating one month. But now, I’ve offended him, what am I doing? I may never find another soul mate like him. Ok, I’ll do it, I love you too. He won’t hit me, but if he did, I would leave him.
Living together, he seems a bit distant, I wonder what’s wrong. I try to make him feel better, but nothing’s working. I try all the things he usually likes; make the house spotless, cook a nice meal, try and talk to him and show him I care. But he won’t open up; maybe I’ve done something, but what? We were so good before, I’ll try and make this work, but of course, if he hit me, I’d leave him.
Things have changed, when did that happen? He gets so angry, his eyes seem possessed. Shouting and raging like I’ve never seen before. And then he’s so cold, not just distant, but silent. Sometimes for days he will ignore my existence. I beg him to forgive me, but I’m not sure what for. Suddenly things are ok again, I see the old him. If I just stop messing up he will stop getting mad. But, if he hits me, I will leave him.
It’s so sweet how I’m so naive, he says. I guess it’s true, he’s smarter than me. I want to meet up with friends but he tells me he’s hurt. Don’t I ever think about how it makes him feel, he says. He has no friends nearby but I want to meet up with mine, he says. I guess it’s true, I’m selfish too. I say sorry and stay at home watching TV in silence with him. Still, if he hits me, I think I will leave him.
We’re moving. He will feel less stressed living near his family again. I ask if it’s ok to meet up with friends before we leave. Are you sure that’s a good idea, he says. He points out how I abandoned my friends when we started dating and my friends are probably mad. He’s right! I’ve been a terrible friend! I won’t text them. I’m so lucky he loves me with all of my flaws. If he hit me, I guess I would leave him.
We’ve moved away now. I feel so alone. He works long hours. I feel less tense when he’s not home but I miss him terribly and I’m waiting on him. I hear the key in the lock. I’m excited but my anxiety rises because I don’t know what mood he will be in. He seems ok, I try to cuddle on the sofa, but he tuts and says he’s tired and I’m needy. I feel hollow and I long for his love. If he hit me, I guess I might leave him.
His friends are over. I like it when his friends are here because he is more affectionate towards me. He tells them he’s proud of me. They say how we are such a great couple, when will we get married? I see that look in his eye and when his friends leave, WHY THE HELL DID YOU DO THAT? I panic, maybe he will leave me this time, and I feel utter despair. If he hit me, I’m not sure I’d leave him.
We plan a daytrip, we don’t have them often. I try to get everything right from the start so that things go smoothly. He’s annoyed because I take too long to get out of the house, but I think it’s ok. But there’s traffic and I begin to get anxious. He starts to drive really close to the cars, surely he knows I hate that, but I dare not say anything. He SHOUTS and SWEARS and my heart sinks, I’m in trouble now. Just try to be invisible, not to make it worse. If he hit me, I don’t know if I’d leave him.
It’s been like this a while now. He says that I’m too sensitive. If I don’t like him how he is, he says I can leave, I know where the door is. He says he wouldn’t try and stop me. But I’ve got nowhere to go, and I’m worth nothing. He is nice to me sometimes, maybe often, it all seems a blur. I can’t make sense of it anymore. Maybe I am too sensitive, it’s probably me. If he hit me, I don’t think I’d leave him.
Something big has happened, the rages seem to get bigger. He started throwing things because I make him so angry. He says he will call the police if I touch his things, or he will hurt me if I don’t listen. He’s been telling lies, I see that now. Lies about money, his life and me. I feel numb. I feel like I’m broken. If he hit me, the pain would at least make sense, but he hasn’t and that’s not the reason I’m leaving.
I left him. I feel stripped down, beaten, exhausted, lost, but I escaped and for that I feel free. But my mind remains imprisoned, I have suffered trauma, and it’s a long journey to recovery. Was it abuse? I tell them it was. Well, what did he do? they ask. I explain, but what am I really explaining, it doesn’t sound like much when my pain is so engulfing. Well, they say, it doesn’t sound great, but at least he didn’t hit you."
Reményik Sándor: Ha a halál is ilyen volna csak...
Ha a Halál is ilyen volna csak,
Mint ez a decemberi alkonyat,
S úgy bánna szépen, szelíden velem,
S úgy érintené meg a kezemet,
Mint valaki, kit nagyon szeretek.
Ha a Halál is ilyen volna csak,
S úgy lebbenne szobámba hallgatag,
Mint egy lámpát-eloltó lehelet,
Észre se venném, hogy sötétebb lett.
Mennék vele, ki helyettem is lát,
Ugaron, erdőn, tengereken át.
Ha a Halál is ilyen volna csak,
Nem ijesztő, titáni szörnyalak;
Szelíd fiú, vagy édes, lenge lány:
Egyik kezében megfogózkodnám,
Másik kezében - lángjával alá -
- Bús géniusz - a fáklyát tartaná.
Ha a Halál is ilyen volna csak,
Hátulról átkarolná vállamat,
Mappámra tenné hűs, nyugodt kezét:
"A tollat pajtás tedd le, most elég!
Az utolsó vers úgyse lesz már jó,
Tülköl a ködkürt, indul a hajó!"
Ha a Halál is ilyen volna csak:
Födetlen, fürtös fő, nem zord sisak,
Nem üres szemgödrök, de mély szemek,
Mik lelkem mélyéig tekintenek,
S visszaragyogják, mit benne látnak:
Drága képét egy-egy jóbarátnak.
Ha a Halál is ilyen volna csak,
Nem ásna nyirkos, sötét sírokat,
De vinne szabad, nagy mezőkön át,
Hol szürcsölnénk a mennyek harmatát,
S hajnali ködben, pusztán, tengeren,
Egyszercsak úgy eltűnnék csendesen.
Szabó Lőrinc: Mindenütt ott vagy
Mindenütt ott vagy, ahol valaha
tudtalak, láttalak, szerettelek:
út, orom, erdő veled integet,
folyton idéz, őszi hegy s tél hava,
vízpart s vonatfütty, s mindenben ott remeg
az első vágy s a tartó őrület
huszonöt kigyúlt tavasza, nyara.
Mindenütt megvagy: mint virágözön
borítod életemet, friss öröm,
frissítő ifjúságom, gyönyöröm:
minden mindenütt veled ostromol
de mindig feljajdul a halk sikoly:
e sok Mindenütt mindenütt Sehol!
Kálnay Adél: Kérdés
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban,
sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra fácánra,
koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki,
kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba,
békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni,
tökéletesre lelni egy madár dalában…
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?
Tibély Orsolya: Együtt
Érezni fakó mosolyodban
hogy szeretjük egymást.
Az én kedvenc
te-pólódban
nézni, ahogy kergeted
reggel a postást.
A csekkek, a számlák,
a forró teád a pulton,
fáradt szemem, ahogy
tussal kihúzom.
Kipipált nevem
a jegyzettömbödben,
álmos félelem
az életünkben jelen,
a fennkölt szavak
gyenge felböfögése,
vasárnap a mise,
a kérdés, hogy mész-e,
emlékezni haragod alatt
a régi szerelemre,
kihozni belőled,
amit akarok,
ahogy a megszáradt felsőket
széjjelválogatod,
és látni, hogy fáradunk,
néha együtt,
néha külön.
Hintázni ritmus nélkül
elnyűtt kötelünkön,
szállva rajta,
csobbanni be a tóba,
vagy csak lógni rajta,
lábaddal belerúgni
az én lábamba,
jövőmbe a te jövőddel
naptárostul,
összefolyva,
és számolni együtt
dekára a felvágottat,
fáradtan szeretni
az ingerült vitákat,
hogy a dobogás
az idő elteltével
fejfájássá vált,
hogy szemed ráncaiba
a sok nevetéssel
szerelmünk bujkált.
Elbújni a vállad mögé,
az ádámcsutkád mellé,
beleharapni a nyakadba:
egyszer hogy fájjon,
máskor meg, hogy nevess.
Vitatkozni alvás előtt,
ki az, aki jobban szeret,
kihordani lábon együtt az életet.
Filotás Karina: Hirdetés
Nyár.
Kádárkocka.
Szögesdrót-kerítés,
alatta kutya ásta lyukak.
Csendes környék ez,
a szóbeszédet visszaverik a falak.
Sokéves a burkolat.
A házalapba atyai rosszallásokat
kevertek a beton mellé.
Egy tisztítófestés igazán ráfér
a bent felejtett mosolyokra.
A kihordott szobamagány is
elszállításra vár a konyhakövön.
Nem jöttek érte.
A nyílászárók sem a legújabbak.
Néhol javítani is kell,
mert a kimondatlan szavak
kifolynak a réseken.
Más levetett emlékeivel borítjuk
a molyrágta kanapét, hogy elfedjék
az átbeszélt éjszakáktól kijáró rugókat.
Néhány régi szokást le kellene nyírni
az udvaron, túl sok gyökérrel
kapaszkodnak a felszín alatt.
Ha nem teszünk végre valamit,
még elburjánzanak.
A ház mellett terasz, kőlépcsők.
A kertben anyánk életműve.
A szomszéd kérdésére száraz köhögés
a válasz, mint amikor ballagás után
nekünk szegezték: "Mi lesz belőled?"
Mondhattuk volna azt,
hogy generációs szakadék.
Abból is a mélyen zengő fajta,
amibe ha belerúgják a követ,
még másnap is visszhangzik.
Igazán megvehetné már valaki
a gyerekkorunk.
