Amikor azt mondtam neki
az infarktusa után pár évvel,
hogy talán végleg le kellene
szoknia, beleszívott egy mélyet
a cigarettájába, és azt válaszolta,
mióta látta magát felülről
az újraélesztésekor, már
nem fél a haláltól, akkor
legszívesebben ordítottam
volna, hogy baszd meg, milyen
hülye őrangyalod van neked,
ha a legfontosabb pillanatban
a mozdulatlan testre fordította
az objektívet, nem anyámra,
aki azon volt egész éjszaka,
hogy azelőtt tüntesse el a
véres lepedőt, az elhasznált
kanülöket meg a könnyeit,
mielőtt felébredek,
mert egy vértől lucskos
nagyszobában mondani, hogy
nincs semmi baj, nem hihető,
ahogyan az sem, hogy az utolsó
kilélegzés semmiben sem
különbözik az első slukktól.