Kijöttünk a kórházból, és ott volt az a bácsi, akiről beszéltél.
a korlátokba kapaszkodva lökte magát előre.
pillangóember, mondtad. óvatosan a tenyeredbe tetted,
a kerékszárnyaira nagyon vigyáztál, megragadtad a kart,
és toltad, amerre akarta. mondta, hol lakik, elvittük oda,
de nem ott lakott, mondott egy másik címet, már ott is mások éltek,
aztán az epreskertre vittük. kijött egy ember, és ránk kiabált.
behúzódtunk az árkád alá, és zsemlét meg sajtot ettünk,
amit a kórházból elhoztál. fáztunk, későre is járt,
de még két utcára elmentünk, mindenki elküldött, és kiderült,
hogy a bácsi nem akart a szent katalinba visszamenni,
mert mindig meglopják. műlábért indult el reggel,
mire odaért, a boltot bezárták. felhívtuk a szent katalint,
kereste őt a rendőrség. megpörgettük, szökevény,
mondtuk neki. vihogott elől az az egy foga, és bevizelt.
mi voltunk neki az egész világon csak.
se a fiának, se a feleségének nem kellett,
se lába, se pénze nem volt, meg egy ujja hiányzott.
otthagyta a gyárban vagy ötven éve, levágta valami gép,
a lábait az érszűkület. másnap megbuktál a vizsgán,
és délben elmentünk a szent katalinba, elhoztuk a bácsit hozzánk.
a kertben ettünk, mint egy család. régen üres az a két hely a kertben.
