az otthon az ahol enni kapok ésinni ahol kicserélik a sebemen a kötéstahol sokáig lehet aludni ahol el lehetbújni a napok elől ahol anya van megapa ahol kitakar az álmatlanság és anyabetakar ahol apa paprikás krumplit csinálebédre és tévét nézünk betakarózva teávala kezünkbe az otthon az ahová haza…

Állat vagyok, s te is. Reggel egészen apró, katicabogár, pocok, kismadár. Két tenyered összezárt kelyhe – otthonom. Délelőtt szabad vagyok. Nyári napokon napozok a kövön, gágogok izgatottságomban, ha történik valami, de mikor a hideg érkezik, gorombán csapok karmos kezeimmel, üvöltve…

Néha úgy érzem, a legrosszabbat kapod belőlem. A hőn szeretett, elnyűtt erdőzöld mackónadrágot, a melltartó nélküli napokat, összefogott, kusza hajat, bozontos szemöldököt, mikor ördögi gondolatok trappolva táncolnak az agyamon. Bárcsak mondhatnám, ez azt jelenti, szeretlek, a foltos fehér…